Egy újonnan induló – mai szóhasználattal startup – vállalkozásnak sok mindenre kell figyelnie. Az üzleti életben nagyon fontosak az első lépések ahhoz, hogy a megfelelő üzleti angyalokra és befektetőkre találjanak, és megszerezzék az innovációhoz szükséges tőkét. Míg egy álláskeresőnél az önéletrajz, addig egy startup cégeknél a PITCH az egyik legfontosabb bemutatkozási forma. Hallottak már az Elevator Pitch-ről? A siker titka az, hogy amíg a lift A-ból B-be ér, annyi idő alatt be lehessen mutatni a vállalkozást úgy, hogy az felkeltse a befektető érdeklődését. Az Elevator Pitch időbeli tartalmát tekintve rövid, 30 másodperctől 1 percig terjed. De mit is kell tartalmazni az Elevator Pitch-nek? A legfontosabb elemek a következők: ● önmaga és a cég bemutatása ● honnan jött az ötlet ● információk a termékről, szolgáltatásról ● célok meghatározása ● érvek arra, hogy miért éri meg befektetni a vállalkozásba ● üzleti terv, arra vonatkozóan, hogy a startup vállalkozás hogyan kapcsolódik a piachoz és annak igényeihez ● indítás általános lehetőségeiről Az Elevator Pitch-nek mindig a hallgatósághoz -befektetők, business angyalok- kell igazodnia. Ha tapasztalt üzletemberrel folyik a beszélgetés, akkor a szakmai terület szakszavainak használata, az előadó témában való jártasságáról ad bizonyságot. Arra azonban figyelni kell, hogy a beszéd egyszerű és világos maradjon, a megfelelő üzenet jusson el a befektetőhöz. Az Elevator Pitch mellett a másik nagyon fontos lépés, hogy a vállalkozó felismerje, hogy ki a megfelelő befektető a számára. Egy startup cég a vállalkozása elején sok időt és energiát fordít arra, hogy minél több befektető előtt prezentáljon. Találkozni fog olyan üzletemberekkel, amelyek elősegíthetik vállalkozásának növekedését, de nem minden befektető tud tanácsadóként, szakemberként és egyben tőkebefektetőként részt venni egy startup vállalkozás fejlődésében. Ezért fontos, hogy olyan befektetőt találjon a vállalkozás, amely megfelelő szellemei és anyagi tőkével támogatja a céget. Ezt hívják az üzleti életben intelligens pénznek, amely megkülönbözteti az egyéb befektetői tőkétől. Ebben az esetben a befektető kiépült kapcsolati hálózattal rendelkezik, stratégiai és tanácsadó szerepben is részt vesz a vállalkozásban, és jól ismeri a kockázattőke piacot. Az üzleti angyalok egy része is nyújt ilyen típusú támogatást. Másrészt vannak azok a befektetők, amelyek a befektetéseket nem képesek teljes mértékben és hatékonyan támogatni a piaci ismeretek és tapasztalatok hiánya miatt. Az ilyen befektetők maguk is sikeres vállalkozásokat működtetnek, ezért képesek tőkebefektetésre, de szerepük és feladatuk ezzel lezárulhat.
0 Comments
Leave a Reply. |
Szerzők
Archives
March 2024
Kategóriák
All
|